
Határidő: március 19., 22:00
JEZSUITA VETÉLKEDŐ
Kárpát-medencei csapatoknak
Vállalkozó szellemű csapatok jelentkezését várjuk, akik készek általános műveltségükre és együttműködési képességeikre épülő feladatokon keresztül tanulni Loyolai Szent Ignác életéről, valamint a Jézus Társasága történetéről és jelenéről.
Online vetélkedő
2023. március 27-31.
Az online selejtezőn hétfőtől péntekig bármikor részt vehet a csapat. Az 1. és a 2. korosztályban akár egy egész osztály egyszerre meg tudja oldani a feladatokat a digitális témahét egyik tanórája keretében.
Változatos projektmunka
2023. április 14-21.
Többféle projekttéma közül lehet majd választani, amit a csapatok - korosztályuknak megfelelő módon - saját környezetükben meg tudnak valósítani. Az elkészült művet egy bemutató rövid bemutatóvideóval együtt kell beküldeni.
Élő vetélkedő
2023. május 19., Budapest
A döntőben korosztályonként három csapat verseng egymással élőben, Tóth András színművész vezetésével, díszletek között, ahova szurkolókat is el lehet majd hozni Budapestre. A műsorról többkamerás felvétel is készül, amit nyilvánossá teszünk majd.
5-8. évfolyamos diákok
5 fős csapatokkal
9-12. évfolyamos diákok
4 fős csapatokkal
Felnőttek
3 fős csapatokkal
Az 1. korosztályban öt diákból állhatnak a csapatok, akiket egy tanár kísér. A 2. korosztályban négyfős csapatokat várunk, és egy-egy kisérő tanárt. A 3. korosztályban három fős csapatok jelentkezheznek.
A jelentkezési felület február 15-én nyílik meg. A diákkorosztályokban a tanároknak lehetőségük lesz egyszerre több csoportot is regisztrálni pontos névsor nélkül is. A részletes regisztrációt elég lesz kitölteni azoknak a csapatoknak, akik bejutottak az elődöntőbe.
A vetélkedő a jezsuita rendet alapító Loyolai Szent Ignác életről és a Jézus Társaságáról mesél, de semmilyen előzetes egyházi tudásra nincs szükség a feladatok megoldásához. Korosztálynak megfelelő általános műveltség elegendő.
A vetélkedőn a részvétel ingyenes. Az elődöntőben a projektmunkák anyagi befektetés nélkül is megvalósíthatóak. A döntőre érkező csapatok utazását szükség esetén támogatni tudjuk.
A vetélkedőt az Ignáci Pedagógiai Műhely szervezi a magyar jezsuiták Kommunikációs Irodájával együtt, együttműködésben a magyar jezsuiták több más egységével és intézményével.
A felnőtt korosztály főnyereménye egy kétéjszakás vitorlázás a Balatonon egy jezsuita vezetésével. A gimnazista korosztály fődíja is vitorlázás. És gondolunk a csapatokat kisérő tanárok díjazására is. További díjak és részletek később.
Egy csoportot egy fő regisztrál a vetélkedőre minden korcsoportban. Így az 5-8. évfolyamban és a 9-12. évfolyamban egy kapcsolattartó felnőtt regisztrálja a csapatot, a felnőtt korosztályban pedig az egyik tag teszi ezt.
Az 5-8. évfolyam és a 9-12. évfolyam regisztrációja során néhány statisztikai adaton túl azt kell megadni, hogy körülbelül hány csapatot szeretnél nevezni a vetélkedőre. A csapatok pontosabb összetételét (például nevek) még nem kell megadni. A felnőtt korosztályban már a végleges csapatok jelentkezését várjuk, névvel, elérhetőséggel.
Amennyiben felnőtt kapcsolattartó vagy, és diákokat szeretnél nevezni, úgy igen, több csapatot is indíthatsz a vetélkedőn, tetszés szerint. Ha a felnőtt korosztályban szeretnél regisztrálni, akkor kérünk, hogy csak egy csapat tagja legyél.
Korcsoportok szerint változik az alábbiak szerint: 5-8. évfolyam esetén 5 fő, és egy kísérő felnőtt. 9-12. évfolyam esetén 4 fő, és egy kísérő felnőtt. Felnőtt korcsoportban 3 fő. Kérjük, a csapatok létszámát pontosan add meg.
A regisztráció február 15. és március 15. között zajlik.
A felnőtt csapatok mindenki számára nyitottak. Szeretettel várjuk bárki jelentkezését.
Online selejtező: 2023. március 27-31.
Elődöntő (projektfeladat otthon): 2023. április 14-21.
Döntő (személyes jelenléttel): 2023. május 19. (péntek) – 1085 Budapest, Horánszky utca 20., Párbeszéd Háza
A vetélkedőnek külön nevezési díja nincs. A projekt az NTP-TSZM-22-0078 pályázat keretein belül, valamint a jezsuita rend és és egyéb felajánlók támogatásával valósul meg. Amennyiben támogatná a vetélkedőt, úgy kérjük, az alábbi e-mail címen vegye fel velünk a kapcsolatot: ignacipedagogia@jezsuita.hu
A selejtezőről az elődöntőbe korosztályonként 9 csapat jut tovább, majd a döntőben korosztályonként a legjobb 3-3 csapat mérkőzik meg.
A fordulókat követően hét munkanapon belül értesítjük a csapatokat az eredményekről.
Az online fordulóban internet, elődöntő esetén egy rövid (telefonnal is rögzíthető) videó szükséges, s a feladatokat törekszünk úgy összeállítani, hogy az iskolát ne terhelje külön költség. A döntőben szereplő csapatok számára a helyszínre történő utazás a résztvevőket terheli. Akinek ez nagy gondot okoz, utazástámogatási kérelmet küldhet a verseny szervezőinek, ők pedig egyéni elbírálás alapján döntenek a kérdésben. A támogatás mértékéről a csapatokat külön értesítjük.
A regisztráció március 19., 22:00-ig tart. A felnőtt korosztályban eddig meg kell adnia minden játékos nevét és elérhetőségét. A diák korosztályokban elég a csapatok körülbelüli száma konkrét nevek nélkül. A továbbjutó csapatok pontos adatait a továbbjutás kiértesítésekor kérjük majd be.
Jezsuita vetélkedő Kárpát-medencei csapatoknak
Határidő: március 19., 22:00